|
|
 A jól ismert társasjáték outdoor változata. A csapatot öt versengő csapatra osztjuk, kik e nemes viadalban összemérik stratégiai képességeiket, ügyességüket, kreativitásukat. A központi bázisban a csapatok vezérei dobókockákkal dobva haladnak a táblán, míg a gyalogos és kerékpáros helyszíni egységek kint a terepen hajtják végre az embert próbáló feladatokat. Igazi területeket vehetünk, bérelhetünk! Persze mindezt virtuálisan, de a „valóságban”! Egy-egy csapat közös munkájához és győzelméhez fontos az igazi csapatszellem, csapatmunka. A feladatok fizikai nehézsége a csapat igényeire szabható. Egy részük logikai készséget követel, míg mások megoldásához némi ügyességre lesz szükség. A csapatok térképek és GPS segítségével tájékozódnak a terepen, míg a folyamatosan kapcsolatot tartanak a központi bázisban tartózkodó vezérkarral. A csapatrészek a valóságban is lekövetik a táblán zajló mozgásokat, - megszerzik a területeket, vagy amennyiben már más csapat birtokáben lévő területre veti őket a sors, - bizony bérleti díjat kell fizetniük. A versenyt az a csapat nyeri, amelyik az adott idő alatt a legnagyobb vagyonra tesz szert, beleértve a megszerzett földbirtokokat és a felhalmozott készpénzt.
| Résztvevők száma |
Min.: 20
Max.: 60
Opt.: 40 |
| Program helyszíne |
Bárhol Magyarországon, egyeztetés szerint |
| Étkezés |
Szabadtéri, sátras, vagy éttermi, a megrendelő igényeihez igazodva |
| Referenciák |
2006: SAP,Knorr-Bremse, Deloitte, etc. 2005: Flextronics, IBM, T-Mobile, etc. |
|